A karácsony közeledtével mindenki az ajándékok beszerzésével és az ünnepi menü kitalálásával van elfoglalva. Az év vége a rohanás, a kapkodás és a szervezkedés időszaka, hogy minden családtag egyszerre egy helyen legyen és még a nagyihoz is eljussunk szenteste. Talán ez a karácsony egy kicsit másmilyen lesz, mint az eddigiek, de akkor sem kell lemondanunk a karácsonyi ráhangolódásról, ami megtölti a szívünket melegséggel. Ez jelenthet egy kis „énidőt” is, amikor akár egy szép karácsonyi smink elkészítése, akár egy kiadós forró fürdő csal egy kis vidámságot a napunkba. Sokunk számára távol lesznek a szeretteink, de nem szabad hagyni, hogy elvesszenek a meghitt pillantok, magunk miatt talán most fontosabb,  mint valaha, hogy jól éljük meg az ünnepeket és próbáljunk átlendülni, kicsit kimozdulni a 2020-as év megpróbáltatásaiból! A tanácsunk az, hogy próbáljunk meg örömet szerezni magunknak is, attól a lelkünk is kivirul!

Ha már túl vagyunk a karácsonyi előkészületeken, fordítsunk gondot egy kicsit önmagunk kényeztetésére! Egy szép smink, egy csinos ruha, egy lehelet parfüm talán segít jobb hangulatba kerülni, még akkor is, ha idén inkább az otthonunkban maradunk és kevesebb lesz a vendégeskedés. Válasszunk egy szép ruhát, találjunk ki egy frizurát és készítsünk egy szép sminket!

A tökéletes karácsonyi smink titka

Az ünnepi smink mindig egy kicsit erősebb és csillogóbb, mint egy hétköznapi smink. Ilyenkor bátran lehet használni egy élénkebb rúzst vagy egy csillogó szemhéjpúdert. A lényeg az, hogy a személyiségünkhöz illő sminket válasszunk, mert aki nem sminkel a hétköznapokban erősen, egy túl vad szemsminkben kényelmetlenül érezheti magát. Válasszunk a bőrtípusunknak megfelelő árnyalatokat és haladjunk lépésről lépésre:

  • A tökéletes karácsonyi smink elkészítéséhez először is válasszuk ki a bőrtípusunknak és bőrszínünknek megfelelő alapozót vagy BB krémet!

  • A bőrhibákat tüntessük el korrektorral, a szemünk alá használjunk krémes, jól felszívódó korrektort!

  • Az alapozást fikszáljuk egy porpúderral vagy egy áttetsző fikszáló porral!

  • Ne hagyjuk ki a pirosítót vagy a bronzosítót, amelyből ahogy a mondás tartja, „a kevesebb néha több”. Az arccsontunk ívét és az orcánk almácskáit érdemes egy leheletnyi pirosítóval színezni! Ettől egészségesebb színt kap az arcunk.
  • A szemsmink lehet erőteljesebb, például egy füstös smink, vagy cicás tusvonal nagyon látványos tud lenni!
  • A szempilla kiemelésére már számos spirál fajta kapható, göndörítő, hosszabbító vagy extra fekete!
  • A sminket a végén egy szép rúzzsal vagy szájfénnyel tudjuk megkoronázni!

 A You Want My Lips ajakszérum csillogóvá, ápolttá teszi az ajkakat és mindemellett dúsítja is azokat, ezért egy karácsonyi smink kiváló kiegészítője lehet. Miért érdemes a You Want My Lips ajakszérumot választanod?

 A You Want My Lips ajakszérum csillogóvá, ápolttá teszi az ajkakat és mindemellett dúsítja is azokat. Miért érdemes a You Want My Lips ajakszérumot választanod?

Mert természetes összetevőket tartalmaz, az applikálás után érezhető hogy az ajkak hidratáltak lesznek és egészséges megjelenést kapnak, dúsítja az ajkakat, hangsúlyozza az ajakkontúrt és az ajkak természetes színét, bármilyen elegáns smink látványosabbá tehető vele, az ajkak csillogóak és élettel telik lesznek!

Olvasson tovább
telt ajkak témában

TOVÁBB

Tipp: Válaszd ki az ünnepi rúzsodat és az ahhoz illő ajakkontúr ceruzát! Rajzold meg ajakkontúr ceruzával az ajkaid vonalát, akár egy kicsit ki is léphetsz azok vonalából, hogy még teltebbnek tűnjenek. Ezután színezd egy krémes vagy matt rúzzsal. A felesleget egy zsebkendővel óvatosan „itasd” le. Ha készen állnak az ajkaid applikáld fel a fényes You Want My Lips ajakszérumot. Elegendő először egy kisebb mennyiséget eloszlatni, de a fényesebb hatás érdekében fel lehet vinni a szérumból még egy réteget! Először finom bizsergést fogsz érezni, majd ajkaid dúsabbá fognak válni és a rúzsod színe is hangsúlyosabb lesz! Ezután nem fogsz tudni észrevétlen maradni! A szérum nem csak dúsítja az ajkakat, hanem közben ápolja is őket. Próbáld ki Te is és látni fogod, hogy a You Want My Lips ajakszérum nem elégszik meg félmegoldással!

Kiemelt ajánlataink

Kedves Vásárlóink!

Szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy a megrendelt termékek személyes átvételét irodánkban tudják megtenni a következő címen: 1052 Budapest, Vitkovics Mihály utca 3-5., 5. emelet, 19-es kapucsengő! Lehetőségük van készpénzes és bankkártyás fizetésre is.

Irodánk minden munkanapon nyitva tart reggel 8 óra és délután 4 óra között! Kérnénk Önöket, hogy egyeztessenek velünk időpontot a következő telefonszámokon +36 30 179 4417; +36 30 274 7127 vagy e-mailben: info@dermatopik.hu.

Várjuk Önöket szeretettel, ha termékeinkről személyesen szeretnének informálódni!