A szülés utáni hat hetet nevezzük gyermekágyi időszaknak. Ebben az időszakban a császármetszéssel szült édesanyáknak több mindenre is oda kell figyelniük, például a saját testükön levő változások gyógyítására. Ilyenkor az idegek folyamatosan regenerálódnak, amitől kezdetben húzódást, szúrást, olykor zsibbadást is lehet észlelni. A császármetszés után keletkezett seb gyógyulása 6-8 hónapig is eltarthat, majd ezt követi a császármetszés utáni heg kezelése.

Császármetszés utáni seb kezelése

Ebben az időtartamban alapos tisztítást kell végezni naponta, amelyhez elegendő egy puha szivacs, bármilyen kímélő szappan és sok víz. A dörzsölő mozdulatokat el kell felejteni, inkább csak szépen, lassan, gyengéden szükséges mosni a sebet.

A gyógyulás időszakát jellemezi a sebből jövő folyadék is, ezért kell, hogy mindig legyen rajta puha kötés, ami nem csak óv az elfertőződéstől, hanem az öltözékünket is megkíméli ettől a folyadéktól.

Nagyon kényelmes és hatékony ilyenkor a kismama alsónemű, amivel nem irritáljuk a sebet.

Ha a seben a következő elváltozásokat lehet észlelni, akkor mindenképpen fel kell keresni az orvos: égető érzés, seb méretének elváltozása, gennyes váladék észlelése, pirosodás.

Tapasztalatok a hegkezelő termékek használata után – eredmények

TOVÁBB

A császármetszés utáni heg

A seb gyógyulását követi a császármetszés utáni heg, melyekre alkalmazhatunk különböző hegkezelő krémet, hegkezelő gélt és szilikonos hegkezelő tapaszt, melyek segítenek a hegkezelés gyógyulásának folyamatában.

A császármetszés utáni hegkezelésben nagy segítséget nyújthat a ScarFx szilikon tapasz különböző méretekben: 2,5×55 cm, 2,5×30 cm, melyek megteremtik az ideális mikrokörnyezetet, azaz a szükséges bőrnedvességet és oxigén ellátottságot, melyek hatására a hegek a készítmény 8-12 heti alkalmazása során irodalmi adatok szerint kb. 56-85%-ban elhalványulnak.

A tapasszal egyhuzamban ajánlott használni a császármetszés utáni heg kezelésére a ScarEsthetique terméket, amely egy sebgyógyulást segítő krém: kombinálja a szilikont, ugyanis 23 olyan összetevőt tartalmaz, köztük 10 féle antioxidánst, 2 polipeptidet és hagyma kivonatot, melyek segítik a heg normál bőrhöz hasonlóvá alakulását.

Adjunk időt a testünknek, hogy újra a régi lehessen! Ápoljuk a bőrünket, mozogjunk sokat, figyeljünk az égészségünkre!

Ajánlott termékeink császármetszés utáni heg esetén

Olvasson tovább
Császármetszés heg témában

TOVÁBB

Kedves Vásárlóink!

Szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy a megrendelt termékek személyes átvételét irodánkban tudják megtenni a következő címen: 1052 Budapest, Vitkovics Mihály utca 3-5., 5. emelet, 19-es kapucsengő! Lehetőségük van készpénzes és bankkártyás fizetésre is.

Irodánk minden munkanapon nyitva tart reggel 8 óra és délután 4 óra között! Kérnénk Önöket, hogy egyeztessenek velünk időpontot a következő telefonszámokon +36 30 179 4417; +36 30 274 7127 vagy e-mailben: info@dermatopik.hu.

Várjuk Önöket szeretettel, ha termékeinkről személyesen szeretnének informálódni!

Vélemény, hozzászólás?